top of page
bartok_60_plakat_small.jpg

A Timár Sándor által 1958-ban alapított Bartók Béla Táncegyüttes idén ünnepli fennállásának 60. évfordulóját.


Az Együttes a magyar néptánc és népzene megújulásának műhelye, a táncházmozgalom bölcsője, majd annak bázisa lett évtizedeken át.
Ebből a szellemi műhelyből indultak el azok, akik ma is  a szakma legrangosabb képviselői.


A 70-es évektől kezdve ebben a műhelyben kísérte figyelemmel és segítette Timár Sándor művészi, pedagógiai és gyűjtőmunkáját Martin György, Kallós Zoltán, Csoóri Sándor, Nagy László és más jeles alkotók.


Jubileumi Gálaestünk  bemutatja a Timár műhely jelentőségét és hatását a magyarországi néptánc mozgalomra. Zenészek és táncosok mesélnek arról, hogyan élték meg ezt a történelmi korszakot.


A műsorban fellépnek: a Sebő Zenekar, a Muzsikás és a Jánosi Zenekar, Ifjabb Csoóri Sándor és fiai, legrangosabb zenészeink Virágvölgyi Márta vezetésével, Sebestyén Márta, a Tordasi Pillikék, A Cédrus Táncegyüttes, a Bartók Táncegyüttes és a Timár Együttes.

Műsorvezető: Sebő Ferenc
Rendező: Timár Böske

 

Jegyek: Vigadó Online Jegypénztár

vagy +36 1 328 33 40 Telefonos jegypénztár

A Facebook esemény itt található.

bottom of page